Mi vagyunk Európa!

2013 és 2014 folyamán ügynökségünk volt felelős a Mi vagyunk Európa! 1 és 2 projektek lebonyolításáért; melyek folyamán országos szinten számos európai uniós tematikájú vetélkedőt; illetve iskolanapot szerveztünk.

Megbízó: Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon
Dátum: 2013 -2014


2013-ban ügynökségünk volt felelős a Mi vagyunk Európa! program lebonyolításáért. A program folyamán Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 24 hátrányos helyzetű járásában vetélkedősorozatot szerveztünk 12-18 éves diákoknak. A program célja volt, hogy a korosztály jobban megismerje az EU-t.

A projekt sikerességét indokolta a programsorozat folytatása. Így 2014-ben az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon és a Külgazdasági és Külügyminisztérium elindította a Mi vagyunk Európa! 2 programot, melynek keretében az év folyamán országszerte 30 iskolanapot szerveztünk.

A program célja az volt, hogy könnyed, játékos formában ismertesse meg a középiskolásokkal az Európai Unió működését és az EU nyújtotta lehetőségeket.

Ügynökségünk volt felelős a projekt pályáztatás útján történő meghirdetéséért, a feladatok kidolgozásáért és a helyszíni lebonyolításért.

A legtöbb iskolában már iskolanapokat megelőzően elkezdődött a készülődés: a legtöbb helyen az európai országok színeivel és jellegzetességeivel díszítették a termeiket, de sok helyen készítettek rajzokat vagy plakátokat, tanultak meg európai néptáncokat, vagy készítettek jellegzetes nemzeti ételeket. Mind a tanárok, mind a diákok visszajelzései a program sikerét és szükségességét igazolták.

Az európai uniós iskolanapokon közel 13500 diák és 780 pedagógus vett részt.

Egyéb munkáink

Nézz bele hasonló munkáinkba

Családbarát Vállalat Gála

Rendezvények

Európai gondolkodók programsorozat

Rendezvények

Diák rEPorters

Rendezvények

Kultúrák Hídja Gálaest

Rendezvények